Cilea: Adriana Lecouvreur

Cílea négyfelvonásos operája az emberiség történetének egyik első igazi sztárja, a Comedie Francaise vezető színésznője életét dolgozza fel.

Az opera ősbemutatója 1902. november 6-án volt, a Milánó-i Teatro Lirico-ban. Magyarországon 1934. január 2-án, a Budapesti Operaházban játszották először.

Adriana Lécouvreur (1692-1730), a francia színésznő létező személy volt, 13 éven át játszott a Comédie Francaise-ben. Hódolói közé tartozott. XV. Lajos fél udvartartása, közöttük neves irodalmárok és művészek is. Az ünnepelt katonatiszthez, a nagyvilági hölgyek kegyeltjéhez, Maurizióhoz, Saxonia grófjához kilenc éven át tartó bensőséges viszony fűzte. 38 évesen halt meg, sokáig úgy hitték a király egyik szeretője mérgezte meg félté­kenységből, utóbb azonban sokkal prózaibb ok derült ki: vérhas végzett vele. Te­metése sem volt bonyodalommentes, mert az egyház megtagadta szentelt földbe helyezését. Voltaire tiltakozása jeléül, egyben művészetének emléket állítva írta meg Elégia Lecouvreur kisasszony halálára c. költeményét. Scribe színdarabjában a faragatlan, csak a katonáskodáshoz értő grófból szentimentális, lovagias, ele­gáns világfi lett, méltó partnere a művészet iránt elkötelezett Adrianának, így ke­rült át az opera szövegkönyvébe is. Létező személy volt a darab több más szerep­lője is.

Az opera cselekménye:

1. felvonás: A színház zöld termében színészek két különböző bemutatóra, Racine Bajazet c. tragédiájára és Regnard Szerelmes levelek c. komédiájára készülnek. Közben jelmez- és gázsiigényeikkel egyre a mindenütt jelen lévő és mindenkit nyugtatgató igazgatóhoz, Michonnet-hez futkosnak. A lázas készülődésbe top­pan be Bouillon herceg, Duclos kisasszony idős pártfogója és hűséges kísé­rője, az abbé. Közben Adriana tűnik fel, amint szerepét mondja, mindenki cso­dálattal bámulja máris kész produkcióját. Michonnet – aki bár titokban szerelmes a színésznőbe, egyben hűséges barátja és bizalmasa – és Adriana ket­tesben maradnak. Az igazgató tesz egy bátortalan kísérletet házassági ajánlata megismétlésére, de a lány kedvesen elhárítja, s a katonatiszthez, Mau­rizióhoz fűződő szerelméről beszél, akiről csak most tudta meg, hogy valójában szász királyi herceg. Bouillon herceg bosszúsan tér vissza. Duclos kisasszony öl­tözőjében megtalált egy levelet, amelyet Maurizio írt, s amelyben találkára hívja a lányt. A levelet valójában nem a színésznőnek, hanem a hercegnének írták, de ezt férje nem tudja, s szeretője hűtlenségét véli felfedezni. Elhatározza, hogy – bármi áron is, de – leleplezi a titokban randevúzókat.

2. felvonás: Bouillon hercegné egy Szajna parti villában várja a férfit, akit szeret. Valójában ő írta ugyanis a levelet, amit becsempészett férje (általa régóta ismert) szeretője öltözőjébe. Maurizio késve érkezik, elmondja, úgy érzi, végig követték, amióta a színházból elindult. Őszin­tén feltárja, már nem szereti a hercegnét, szíve másért dobog. A hercegné sze­mére veti, tudja ki a vetélytárs. Váratlanul hangok hallatszanak: a herceg és az abbé az. A hercegné egy szomszéd szobában, a szekrényben rejtőzik el, így az a látszat, hogy a gróf valóban a színésznőre várt. A herceg valósággal felkínálja Duclost, ekkor azonban újabb bonyodalom támad, megérkezik Adriana is, s nyomában Michonnet, aki tudomást szerzett a levélről, s megkísérli színésznő­jét, Duclos kisasszonyt kimenteni a csávából. Mindenki a rejtőzködő nő keresé­sére indul. Adriana kettesben marad Maurizióval. Megvallják egymás iránti sze­relmüket, a gróf – hogy kedvese érzéseit ne sértse – azt hazudja, fontos diplomáciai tárgyalása volt egy befolyásos asszonnyal, akit éppen emiatt nem nevezhet meg. Hirtelen sötétség borul a palotára. Michonnet megtalálja a rejtőz­ködő nőt, meggyőződik arról, hogy nem Duclos kisasszony az, de a sötétségben nem ismeri fel a hercegnét. Adriana segít elmenekülni az ismeretlen asszony­nak, kilétére ő sem jön rá, de megsejti, hogy több van közte és Maurizio között, mint amit szerelmese mondott neki.

3. felvonás: Néhány hónappal később a herceg bált ad, idevárják a hosszú oroszországi útjáról most visszaérkezett Mauriziót is. Az est fénypontja a Páris ítéletét felelevenítő pompás balettbemutató. Adriana és a hercegnő beszélgetés közben hirtelen rádöbbennek, ők álltak egymással szemben a Szajna parti palota besötétített szobájában. A társaság követelésére Adriana is műsort ad. Racine Phedrájából mondja el a hűtlen asszony monológ­ját, szavait egyenesen a hercegnéhez intézve.

4. felvonás: Adriana visszavonult a színpadtóI. Szerelmese nem jelentkezik – időközben politikai okok miatt bör­tönbe zárták, de Michonnet segített kiszabadulnia -, mindenki elfordult tőle, csak a régi barát, Michonnet van mellette, aki titokban már elküldetett Maurizi­óért is. Minthogy közeledik névnapja, ajándékok érkeznek számára, egykori kollégái keresik fel kérve, térjen vissza közéjük. Az egyik ajándékként kapott dobozban egy csokor hervadt ibolya található – egykor ő adta a grófnak -, mel­lette Maurizio bocsánatkérő levele. Adriana boldogan szippant bele illatába, nem tudván, hogy a levelet a hercegné hamisította, s a csokrot gyorsan ölő mé­reggel itatta át, hogy így szabaduljon meg szerelmi vetélytársától. Megérkezik Maurizio is, boldogan öleli magához szerelmét, de már késő, a lány ereje egyre fogy, s a gróf karjaiban hal meg.