Rodelinda

A Rodelinda (vagyis teljes címén Rodelinda, Regina de’ Longobardi) Händel harmadik operája a Julius Caesar és a Tamerlano után, amelynek premierje a londoni King’s Theatre-ben (Haymarket) volt az 1724/1725-ös szezonban. A mű az opera seria nagyszerű példája csodálatos zenével, továbbá drámai konfliktusokkal szerelem és hatalom, hűség és árulás, jó és gonosz között. A szövegkönyv cselekménye sok változáson ment át, kezdve egy VII. századi lombardiai történettel, folytatva Paul de Deacon Historia Langobardorum című művével (a 787-796 közötti időszakból), Pierre de Corneille Pertharite, roi des Lombards (1651) és Antonio Salvi Rodelinda, regina de’ Longobardi (1710) című drámáival, így érkezve Nicola Francesco Haym szövegkönyvéig. Viszont a szerelem és hűség győzelme a gonoszság felett a sok változás ellenére is megmaradt az alaptéma.

A szalmaözvegyként élő királyné (férjét halottnak hiszik, de valójában a trónjára törő intrikusok száműzöttjeként tengeti az életét valahol) Fleming megformálásában talpraesett asszony, aki szívarcának gödröcskéivel mindvégig mosolyogva hisz a boldog végben, sőt tesz is azért, hogy bekövetkezzen. Végül maga szabadítja ki a párját, mint majd a beethoveni Fidelio a következő évszázadban.

A darab cselekményének elmondására kísérletet tenni is fölösleges - minden jó, ha a vége jó. A férfias hősök közül kettőt is kontratenorok énekelnek, igen szépen (anno kasztráltak birtokolták ezeket a szerepeket), ami hozzászoktatja a hallgatót a barokk konvencióhoz. A karmester Harry Bicket historikus hangszereket használ, a rendező Stephen Wadsworth viszont botorul úgy véli, hogy hipernaturalista környezettel kell ellenpontoznia a barokk stilizációt. Még mindig jobb, mint a korabeliség ürügyén sokfelé alkalmazott ágálás.