Ez a frenetikus előadás Jurij Butuszov rendezésében az elképzelhetetlen szabadság és nyitottság eszméit jeleníti meg, bemutatva az alkotás minden fájdalmát, valamint a saját hangját keresgélő művész gyötrődéseit. Itt nem csupán egy színházi előadásról beszélhetünk, ez a mű a színház antológiája is egyben, a színházé, ami szörnyként falja fel saját gyermekeit.
Hagyományosan programadó mű Anton Pavlovics Csehov Sirálya, amolyan ars poetica; színrevitele alkalom a közös gondolkodásra művészetről, színházról, irodalomról, értékrendekről – az életről. A jó Sirály-előadásokon sokat lehet nevetni, még ha tragikus is a dráma vége, és fájdalmas is a szembenézés önmagunkkal (végső soron minden igazi műalkotás ezt a célt szolgálja). Nem véletlen, hogy maga a szerző komédiaként határozta meg a darab műfaját, jóllehet halállal végződik.
Maga Csehov is a dráma formai megújítója volt, amiről némi szarkazmussal így írt levelezésében: „…sokat vétek a színpad törvényeivel szemben (…) sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem”. És valóban, nehéz ennél konkrétabban megfogalmazni a Sirály cselekményét. Művészek és „civilek” beteljesülő és beteljesületlen vágyai, szerelmei, látszatsikerek és életkudarcok sűrűsödnek a történetben, amelynek szereplői, a pályakezdő író-rendező Trjeplov és a színésznőnek készülő Nyina, illetve a lány kapcsolata a befutott íróval, Trigorinnal részben valós alakok, esetek s önéletrajzi ihletésűek, miként Másának, az intéző lányának a konszolidálódást elviselni nem tudó Trepljov iránti reménytelen szerelme is.
A moszkvai Szatirikon Színháznak már a neve is értő interpretációt sejtet. Alapítója, a világhírű színész, rendező, konferanszié, Arkagyij Rajkin a humor Magyarországon is jól ismert mestere volt. Tőle fia, Konsztantyin Rajkin vette át a teátrum irányítását.
A Jurij Butuszov rendezte előadásban Polina Rajkina játssza Arkagyina szerepét, Trepljovot Tyimofej Tribuncev, Trigorint, a befutott írót pedig Gyenyisz Szuhanov alakítja.