The Power Of The Dog

Egy zsarnokkal szembekerülve van, aki elfogadja az áldozatszerepet és van, aki fellázad ellene. A kutya karmai közt (The Power of the Dog) Jane Campion és Benedict Cumberbatch számára is nagy visszatérést jelent. Brutalitás, érzékiség, gyarló lelkek találkozása.
A kutya karmai közt hasonló témákkal zsonglőrködik, mint a Zongoralecke, csak más elrendezésben használja őket. Annak ellenére, hogy az új mű adaptáció, Campion maximálisan megtalálta benne önmagát: ismét erőszakos férfi, új környezetbe beilleszkedő nő, szenvedélyek elfojtása és előretörése népesítik be az Új-Zélandon forgatott, de ezúttal amerikai, húszas évekbeli környezetet, sőt, még egy zongora is fontos szerepet kap.

A darab a neowesternek vonalát követi:
a Slow Westhez vagy a Jessie James meggyilkolásához hasonlóan a vadnyugati környezet háttere előtt atipikus antihősöket mozgat, akiknek hétköznapi helyzetekben kell helytállniuk, a hangsúly így a lélektani folyamatokra és a cowboyvilág ismeretlen oldalára kerül. Ezek a filmek, így A kutya karmai közt is lebontják a westernmítoszt, de nem a cáfolatát nyújtják, inkább csak azt mutatják be, hogy ilyen is volt, erről is érdemes beszélni.
A kutya karmai közt hasonló témákkal zsonglőrködik, mint a Zongoralecke, csak más elrendezésben használja őket. Annak ellenére, hogy az új mű adaptáció, Campion maximálisan megtalálta benne önmagát: ismét erőszakos férfi, új környezetbe beilleszkedő nő, szenvedélyek elfojtása és előretörése népesítik be az Új-Zélandon forgatott, de ezúttal amerikai, húszas évekbeli környezetet, sőt, még egy zongora is fontos szerepet kap.

Campion alkotása bonyolult viszonyrendszert rajzol fel, ami ráadásul menet közben is változik. A középpontban Phil Burbank (Benedict Cumberbatch) áll, aki a környezete terrorizálásával szórakoztatja magát. Testvérét, a tisztességes és unalmas George-ot rutinszerűen sértegeti, de megkapja a magáét a fogadót üzemeltető Rose (Kirsten Dunst) visszahúzódó, finom fia, Peter (Kodi Smit-McPhee) is. Az egyszeri megalázás azonban nem marad annyiban, mert George úgy dönt, feleségül veszi az özvegy Rose-t – a pszichológiai hadviselés pedig minden résztvevőből más reakciót vált ki. Van, aki belehelyezkedik az áldozatszerepbe és van, aki ellenáll, végül önmaga ellen játssza ki a lelki terrorral nyilvánvalóan a saját sérültségét leplező Philt.

Phil páratlanul izgalmas figura: hiperintelligens, de a velejéig gonosz és erős, miközben van egy titkos gyenge pontja is.
Megveti a környezetét, disznó viccekkel és erőszakkal szórakoztatja a farmon dolgozó embereit, despotikus és macsó minibirodalma pedig mindaddig virágzik, amíg méltó ellenfélre nem akad. Benedict Cumberbatch évek óta, de talán még soha nem kapott ilyen erős filmszerepet, pedig látatlanban nehéz elképzelni, hogy ő a tökéletes választás a figurához. Az általában távolságtartó, szociopata értelmiségieket vagy előkelőségeket játszó színész azonban nagyon meggyőző: a jelmezének és a felszedett izmoknak köszönhetően robusztusabb jelenségnek tűnik a megszokottnál, a szerephez pedig dörgő, mély hangot és akcentust használ. Különös párhuzamként a pályájáról leginkább Smaughoz hasonlít a megformált karaktere: korábban A hobbit sárkányaként volt ilyen fenyegető és pusztító erejű.

Talán Machiavelli mondta, hogy a legnagyobb élvezet a konspirátor dekonspirálása, Phil pedig vakon belesétál a csapdába – ahogy a néző is. A kutya karmai között tulajdonképpen egy zsarnokölés története, de annál sokkal több. Egyrészt nagyon érzéki film: Campion a női tekintet érvényesítésével pásztázza a férfiakat, férfitesteket. Nem kellenek ahhoz szexjelenetek, hogy egy-egy mélyen áttételes értelmű mozdulat erotikus töltetet kapjon. Olykor szinte komikus módon vezetik le a szereplők pótcselekvésekben a feszültségüket, a titkos jeleket pedig durvasággal és kegyetlenkedéssel álcázzák. Amikor azonban minden történetelem összeáll, Campion filmje elbizonytalanít és megkérdőjelezi az addigi értékítéletünket: előfordulhat, hogy felszínesen ítélkeztünk, valaki a szelídségét kegyetlenséggel leplezi – és fordítva?

A kutya karmai köztet érdemes többször is megnézni, hiszen a befejezés felépítése átértelmezi a korábbiakat.
Másrészt a film érinti a toxikus maszkulinitás és a férfiszerepek ismétlődésének, öröklődésének témáját is. A történet attól lesz igazán drámai, hogy a türannoszból ember lesz, amikor megértjük, hogy a hatalmi kényszer és a szeretetvágy egy kibeszéletlen múltbeli esemény és jelenbéli vonás leplezése. Campion felmenti a főhősét, de túl későn sajnálhatjuk meg őt, amikor már az események visszafordíthatatlanok, ez pedig sokkolóan hatásos. Az átgondolt, szépen építkező rendezést és forgatókönyvet az idegeinken táncoló zörejek és zene teszi még erősebbé: A kutya karmai közt néha szinte pszichothrillernek hat.

Ki az igazi szörnyeteg? Lehet, hogy mindenkiben lakik egy? Ki szabad-e őt ereszteni? A száz évvel ezelőtti szcenírozás ellenére könnyen aktualizálhatjuk a film érzelmi és lelki mozgatórugóit. Campion merészen kiélezi ezen kérdéseket, becsap és zavarba ejt, bőven ad gondolkodnivalót a befejezés utánra is.