That '90s Show: Season 1

Az eredeti sorozat (Azok a 70-es évek) egy unalmas wiconsini kisváros, Point Place egyik hétköznapi családjának alagsorában játszódik, ahol a Froman család fiának, Ericnek a baráti köre tölti a délutánjait. A tinédzserek mindenféle tinédzseres kalandokba kerülnek, szerelmesek lesznek, szakítanak, közben próbálnak valahogy felnőni, és teszik mindezr roppant szórkaztatóan, már csak Eric apja, Red roppant szigorú nevelési elvei, na meg az ostorcsapásként érkező cinikus beszólásai okán.

A sorozat persze szépen sorban el is veszítette a végére az eredeti szereplőgárdáját, hiszen egyre nagyobb produkciókba hívták a fiatal színészeket, így az utolsó évad végére valóságos megváltás volt, hogy sikerült lezárni a történetet. Majdnem a csúcson.

Igazából sohasem éreztem úgy, hogy Eric, Donna, Kelso, Jackie, Fez és Hyde történetében több lett volna, így sohasem merült fel bennem, mi történhetett a szereplőkkel, mondjuk 16-17 évvel az eredeti sorozat lezárása után.

Na, erre a fel nem tett kérdésre kapunk választ, amikor a történet szerint 1995-ben Eric és a végül feleségévé lett Donna hazaérkezik Point Placebe a szülői házba az immár 16 évessé cseperedett lányukkal, Leiával. A fiatal lány meglátja a szomszédban a vadóc Gwent táncikálni és rögtön össze is barátkoznak. A két lány barátsága pedig magával hozza a Point Place-i fiatal baráti kört, akik etnikai szempontból még a szivárványzászlónál is színesebbek,

gyakorlatilag minden etnikum képviselteti magát – természetesen az amerikai őslakosokat kivéve, valahogy rájuk ez a sokszínűség-mánia máig nem vonatkozik.

És ha már a fiataloknál tartunk: a sorozat felmelegítésének ötlete rajtuk bukik el. Olyan hitvány színészi játékot kapunk a hat fiataltól, hogy az egészen a rossz emlékű Xénia-lázzal is fel tudná venni a versenyt! De nem csupán a színészek hibája ez, egyszerűen a szereplők lettek karakternélküliek. A Jay Kelsot alakító Mace Coronel még csak-csak hozza az apját játszó Ashton Kutcher habókos karakterének halovány árnyékát, de Sam Morelos Nikkije, Maxwell Acee Donovan Nate-je annyira laposak lettek, hogy arra nincsen szó. Még a roppant irritáló, Kim Dzsongun-szerű Ozzie karakterét megformáló Reyn Doit lehet dícsérni, mert kiválóan alakítja az idegesítő hülyegyereket, már ha valóban azt kell játszania, nem pedig önerőből ennyire bosszantó a srác.

Persze az eredeti szereplőgárdára egy rossz szavunk nem lehet, Debra Jo Rupp ma is imádnivaló, immár nagymamaként,

Kurtwood Smith pedig sziporkázik a szigorú nagypapa szerepében, épp csak az őt annyira jellemző beszólogatások lettek túlságosan píszík.

A kameo-szerepben feltűnő Tommy Chong ma is minden mozdulatával, minden mondatával instant röhögést vált ki a nézőből, ahogy Wilmer Valderrama Feze is hozza a tenyérbemászó figurát, akit annyira imádtunk.

De sajnos a régi karakterek feltűnése, a szerepben való dúskálása között mindig ott van a fiatal színészek szerencsétlenkedése, ami a kábeltévés Disney Channel legrosszabb emlékű, silány minőségű ifjúsági sorozatainak standardjait hozza.

Érezni az írókon, hogy sokat gondolkodtak, hogyan lehetne felmelegíteni az ikonikus karakterek történetét, de

rossz döntést hoztak, amikor olyan karaktereket tettek meg a sorozat főszereplőinek, akik csak halvány utánzatai az eredeti, valódi karakterrel bíró szereplőknek.

Az Azok a 90-es évek show lehetett volna jó, de nem lett. Nyilván az egykori színészek gázsiját egy tévésorozat készítői nem tudnák megfizetni, még a Netflix sem, ám sokkal izgalmasabb lett volna ismét Eric, Donna, Kelso, Jackie, Hyde és Fez ökörködéseit nézni, mint kínosan feszengeni a most középpontba állított tinédzserek szerencsétlenkedései láttán.

Ez a sorozat nem jó, és nem is rossz, inkább olyan semmilyen. Inkább utazzunk vissza az időben a '70-es évekbe, az eredeti sorozatban nem fogunk csalódni.