Sarusok

Miklós ötvösmestert, a soproni valdensek vezetőjét egy kínzókamra sötét zugában találjuk, ahonnan az inkvizítor felügyelete alatt figyeli, hogyan kínozzák hittársát. A „cölesztinus” barát, aki a vizsgálatot lefolytatja, meg akarja győzni Miklóst, hogy önként válassza a katolikus hitet. Ehhez furcsa utat választ: Miután megmutatta neki, mi történik társaival, közli vele, hogy őt semmi ilyesmi nem fenyegeti, sőt, ha akar, elmehet. Bár emiatt álmatlanul forgolódik aznap a szerzetes, végül legalább részben beválik számítása. Miklós aznap rémálmot lát, amiben kétségbeesetten révészért kiált, míg a sötét éj egyre feketébb lesz, és felfal minden fényt. Ebből az álomból felriadva kisétál a rendházból, és futva elindul a sötét utcákon, hogy meneküljön a borzalmaktól, azután azonban mégis visszatér, mikor kis szünetet tartva meghallja a falakon járőröző őrszemek halk szavait.

Visszatérte után Miklós ismét vízzel álmodik, ezúttal erejét megpróbálva próbálja felszínen tartani a mellette fuldokló Istent.

A következő napok hosszú teológiai vitákkal telnek Miklós és bírája között, aminek során Miklós megismeri a barátot, aki nagy igyekezetében, hogy meggyőzze őt, teljesen felfedi gondolatait. Végül már csaknem magával is meghasonlik, irigyelni kezdi Miklóst, amiért az tud idealistaként gondolkozni és abban bízni, hogy az apostoli szegénység és a teljes egyenlőség egy működőképes társadalom alapja lehet. Egyre elkeseredettebben küzd az eretnek megtérítéséért. Felfedi előtte, hogy saját lánya jelentette fel, amit Miklós csak nagy nehezen vesz tudomásul, próbálja azzal magyarázni, hogy családját féltette Anna, és nem igaz, amit nyilatkozott. Az, hogy igenis felháborítónak tartja apja döntését, hogy apósa „hagyatékát, a szőlőt pénzzé tette, elkótyavetyélte, házának különb-különb berendezési tárgyait elherdálta, s az értük kapott pénzt istentelen henye cimboráira, kik kezük munkájából tisztességgel megélni nem tudnak, ráköltötte”, gyermekeit pedig „idomtalan nyomorba” döntötte.

Eközben Miklós fia, akire az eretnekek kiválasztottként tekintettek különlegesen elkötelezett fanatizmusa miatt, anyja egy barátja segítségével az éj leple alatt egy szál daróccsuhát és sarut viselve, koldustállal az övén kiszökik a városból. Ahogy a hajnal eloszlatja a sötétet, észreveszi, hogy még mindig látótávolságon belül van a várfaltól, és könnyen lebukhat. Az egyetlen menedéket a leprások számára a városfalon kívül kijelölt nyomortanya, a „Poklos-szer” kínálja, és ő, Krisztus és Szent Ferenc példájával bátorítva magát, rövid habozás után be is lép.

Az éppen ébredező leprások előbb csak kíváncsian tekintenek rá, de a kíváncsiság hamar ellenséges hangulatba csap át, amin nem sokat enyhít a perfekt kegyes tanítása, miszerint boldogok a szegények és a betegek. Itt nevetség tárgya lesz, különösen, mikor megfürdeti az egyik leginkább gúnyolódó poklost. Egyedül egy fiatal lány talál reményt szavaiban (akit beléptekor még anyókának nézett). Végül szavai hatására kitör a verekedés a betegek között. Egy, a ház előtt elbaktató járőrnek be is árulja az egyik leprás, de a katona nem hisz neki, így az üldözött élete megmenekül.

Éhezve vándorol tovább a hidegben, a nedves folyóparti országúton. Mikor a patak túlpartján meglát egy révészkalyibát, utolsó erejével átúszik, és a távol lévő révész neje gondos ápolásban részesíti, megeteti. Ez azonban nem menti már meg, lázas hallucinációi végén pár nap múlva eltávozik az élők sorából a perfekt. Térítésével itt is kudarcot vallott, az asszony kineveti azért, mert magát, sőt őt is a papokkal egy szintre helyezi. Önmegtartóztatását sem erénynek, hanem bolondságnak látja az egyszerű nő.

Végül kérésére a parti fűzfák alatt hantolják el, egy szál náddal díszítve sírját.

Miklóst végül a hosszú beszélgetések után sem tudta megbánásra szorítani a barát, így nehéz szívvel, de halálra ítéli. Miklós a tömlöcben eltöpreng azon, hogy is folyhatott az alkudozás a püspök és a városi tanács között az eretnekek elkobzott vagyonáról. Elképzeli, mint egyeztek meg, kié legyen a szőlő, lerombolják-e a házakat, és ki mekkora pénzzel válthatja meg életét. Álmában a máglyára menet végigvonul az ismerős városiak, és környező falukból a látványosságra idegyűlt parasztok között, végigtekint a céhek ismerős jelvényein, és lesütött, szégyenkező arcú egykori komáját látva elméletet gyárt, hogyan járta ki Máté tímár, hogy a máglyához tőle vegye a város a venyigét.