3 nővér

A Három nővér egy olyan dráma, amelyben több szimbólum lapul, mint hétköznapi valós helyzet. Pedig a hétköznapi valóság látszatát teremti meg az olvasható szöveg. Képzeljünk el egy olyan történetet a 20. század elejéről, ami egy olyan pár év alatt játszódik le, amely négy nap kb. 1-1 órájáról szól. Legalábbis az eredeti szöveg szerint. Akár egy modern filmsorozat négy része.

Egy fiktív dokumentációt mutatunk meg két részben. Ebben a két részben az emlékek és álmok természetével fogunk játszani, az elmúlás és a búcsú érzetét felerősítve. Ide-oda fogunk utazni a négy nap emlékei közt álomszerű módon. Mint ahogy vágyakozni és félni szoktunk, olyan módon, ahogy egyik emlékből kerülünk a másikba, miközben a világ tovább épül és halad a maga útján. Miközben épül a 20. század háborús rendszere és újrafelosztása, fogyasztói társadalma. Miközben kiépül a 21. század elejének közönye és képmutató virtuális rendszere.

A három nővér, pontosabban a négy testvér nélkül elmúlik a 19. század varázsa, elmúlik a sóvárgó dallamok és festmények világa. Hiszen a három nővér olyan, mint a mesebeli három királylány, akik nélkül megszűnik a varázslat, a művészet világa. Múzsák nélkül nincs ihlet. Ihlet nélkül nincs élet. Ezek a múzsák sokszor kicsinyesek és lusták, de végső soron nem akarnak nyerészkedni vagy tudatosan ártani a környezetüknek. Az ő jószívűségük az, ami számomra a Soltis Lajos Színház tehetséges művészeinek, alkotóinak sajátja. Ebből a szempontból közelíthető meg Csehov Három nővérének érzékenysége, Soltis Lajos szellemi hagyatéka, ami az előadásunkban jelentős szerepet kap. Megpróbáljuk fiktív módon dokumentálni a Három nővér letűnt alakjait, hogy bemutassuk őket a mának kíméletlen, provokatív és szeretetteljes gesztussal. Ez az előadás egy emlék- és álomkaleidoszkóp, ami egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel.