Pofon

A POFON a párkapcsolati erőszak és az erőszakra adható intézményi válaszok témakörét járja körbe. Az előadás sajátos és eredeti nézőpontból; nem az áldozatok, hanem az őket körülvevő környezet, az intézményrendszer felől közelítette meg a problémát. 'A magyar nők átlagosan 35 verést szenvednek el mielőtt segítségért fordulnak. Ekkor 5-12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak.'

Az előadás nem egyedi esetekre hívja fel a figyelmet, hanem az egész gépezet működésére. Az erőszak áldozatai – ha egyáltalán lehetőségük van segítséget kérni– mint egy kafkai labirintusban bolyonganak sokszor egyik intézménytől, segítő hálózattól, jogvédő szervezettől a másikig. A POFON kifejezetten a TRAFÓ értelmiségi nézőinek előítéleteit és felelősségét próbálta megpiszkálni; a párkapcsolati bántalmazás nem csak messzi zsákfalvakban, vagy peremkerületekben létező jelenség; itt van velünk és köztünk, a jóléti társadalom mikroközösségeiben is, különböző látható és láthatatlan formákban. Éppen ezért nemcsak a fizikai bántalmazást tematizáltuk, hanem a bántalmazás pszichológiai, verbális aspektusait is.

Az előadásnak etűdös szerkezetű dramaturgiával készült;egymáshoz érzetileg és tematikailag köthető, de narratív szempontból nem összefüggő történetek álomszerű, etüdős egymás mellé szerkesztése. Lírai részek mellett az előadás sajátos humorát a bürökratikus útvesztő képtelenségei adják. Az áldozattal szabad, sőt kell is együtt nevetni; a humor a túlélés záloga.

A 6 szereplős előadás meghatározó látványeleme egy lift, amely összeköti az egyes szinteket; minden emelet egy újabb stáció a kisegítő rendszerben.