Némafilm

Havas Péter filmje feltehetően onnan kapta a címét, hogy tőhőse. Babai Sándor – ifjú sofőr – szülei és testvérei egyetlen árva kukkot sem ejtenek ki a szájukon. Tehát némák. Az apának – mint a történetből kiderült – látszólag oka van a csillapíthatatlan fájdalomra, azaz a teljes bezárkózásra, a család szolidaritása azonban egy kissé eltúlzott: „betegségüknek” dramaturgiai oka van. Babai Sándor vidéki útja során cimborájával egy kis kerülőt tesz: ellátogat évek óta odahagyott családjához (a már említett néma famíliához). A markáns arcú barát a kellemest a hasznossal akarja összekapcsolni: azon mesterkedik, hogy krumplit hajtson fel a Nyírségben. Aztán – irány a kocsma. Még jónéhányszor árad a későbbiekben is az alkoholszag a képernyőről. Az egyik szereplő aforiszitikus tömörséggel fogalmazza meg a recenziónk címében olvasható mondatot, miszerint „úgy szép a magyar, ha részeg”. Mindezekről a mozzanatokról azért szóltam részletesebben, mert a Némafilm „fekete lenyomatának” jellegét és objektívjének torzító optikáját kívántam érzékeltetni. A konfliktus – és a főszereplő emberi viszonylatainak felvázolása – amúgy valószerű, és sejtjeiben igazi drámát ígért. Babai Sándor közeledni próbál apjához, a mindenkinek hadat üzent öregemberhez. Arról van szó, hogy a megfáradt parasztot a földek tagosítása során nagy sérelem érte: olyan területet kapott, mely nem egyenértékű az elvett parcellával. Tiltakozott, önkényeskedett, megbüntették. Sebe gyógyíthatatlan, ezért belesüpped a fájdalomba és a tehetetlenségbe. Fia érti és érzi, hogy ebben az elszigeteltségben nemcsak a konok földművelő ludas, hanem a közömbös környezet is, mert semmit sem tesz annak érdekében, hogy a sebek begyógyuljanak. A gyerekek elvadulnak, iskolába sem járnak, s az egész család kívülreked a fásult társadalmon. Végül az orvos szánja rá magát a szükségszerű lépésre. A bírósághoz fordul – az ifjú sofőr nevében –, hogy „gondatlan veszélyeztetés”, illetve „ifjúság elleni bűntett” alapján indítsanak eljárást a konok öregember ellen. (filmvilág)