A Biblia növényei - Húsvéti kert

A Biblia húsvéti ünnepekkel kapcsolatos növényei, festményekkel, oltárképekkel kísérve.

"És mikor eljött az idő, asztalhoz üle,
és a 12 apostol ővele egyetemben.
És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek,
mielőtt én szenvednék.
Krisztus idejében a zsidó nép a húsvéti ünnepi vacsorával
az egyiptomi szolgaságból való menekülésre emlékezett".
- Ez a "peszah"-nak nevezett vacsora, ez valójában
egy történelmi eseménynek a része, amikor kivonultak Egyiptomból,
akkor kellett egy fiatal hím bárányt csonttörés nélkül,
teljesen egészen megsütve, kovásztalan kenyérrel,
és keserű salátával elfogyasztani, meghatározott szertartások között,
amelyben Istennek a megmentő tevékenységére emlékeztek.
És ez hosszú idő után, egy évenkénti, rendszeresen ismétlődő
ünnepi vacsorává módosult, amelynek némely része elmaradt,
mint például a bottal való, fölöltözött állapotban történő evés,
ami jelképezte azt, hogy nemsokára menekülniük kell,
és még egy pár apróság, de a lényege megmaradt.
Elsősorban az a bárány, másodsorban a kovásztalan kenyér,
és a keserű saláta. Sivatagi növényekből keverték össze.
Ezek a sivatagi növények fészkes virágzatúak,
a sivatagi lósóska, a beduin saláta, és sok más egyéb,
amelyeknek kifejezetten keserű, de olyan keserű a levele,
amit azért még enni lehet.
Tehát, aki szereti a keserűt, annak nem volt különösebben ez rossz.
Mindenesetre arra jó volt, hogy emlékeztetett az egyiptomi
nehéz évekre. A bárányhús fogyasztása előtt először kovásztalan kenyeret,
és keserű salátát, belemártottak egy ilyen gyümölcspépbe,
amelyik datolyából, almából, és gránátalma léből volt összekeverve,
és ebbe a szószba mártott kenyeret, és keserű salátát odanyújtotta
a vacsora vezető, vagy a családfő legtöbb esetben, a család tagjainak.
És ez egy gesztus, amelyikben a fő - jelen esetben Jézus -,
megosztja a táplálékát, és egész életét valójában
a vacsorán résztvevőkkel.
- "Méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére,
a Gecsemáné kertbe, követék pedig őt az ő tanítványai is.
És ő eltávozék tőlük mintegy kőhajításnyira,
és térdre esvén, imádkozék.
Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt,
mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!
És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék,
és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek,
melyek a földre hullanak".
(zene)
- Az olajfa maga rendkívül göcsörtös, girbe-gurba,
talán ez is a szép benne. És ha egy nagyon idős olajfát nézünk,
akkor ezek a nagyon vén, öreg törzsek nagyon sok mindenről
mesélhetnek nekünk. Különösképpen a Gecsemáné kertben megmaradt
öreg olajfa, amiről az a hír járja, hogy még Jézus korabeli.
Mindannyiunk fantáziájában elindít valamit:
"Hogy, hiszen ez nem is létezik"! Pedig, ha nagyon átgondoljuk,
és megnézzük az olajfa életét, akkor könnyen lehetséges,
hogy akkori korból való, hiszen közismert az olajfáról,
hogy kivágott törzse még három-négy év után is előfordul,
hogy vesszőket hoz, és ezért szokták mondani a helybeliek,
hogy az olajfa szinte kiirthatatlan.
Egyébként maga a fa is nagyon sokáig élhet, 4-500 évig is,
ha nem bántják, igaz hogy akkor már ritka, meg kopasz, meg öreg,
de mégiscsak él.
És ha ezt így összeadjuk, a törzsnek a hosszú életét,
valamint az állandó újra megújulást, ami egyébként
az olajfa szimbolikájának is egy fontos alapja,
akkor könnyen lehetséges, hogy a Gecsemáné kertbeli öreg törzs,
az még látta Jézusnak a szenvedését esetleg.
A Gecsemáné kertnek a neve is kettős, részben a szőlő-,
részben az olajprésnek a nevéből tevődik össze,
és az egész hegy valójában egy óriási nagy olajfa-liget volt.
Napközi pihenésre is jártak oda, különösen esténként,
amikor az iszonyú meleg - nyáron főképpen -, egy kicsit már enyhült,
és ez mindenki számára jogos volt, aki Jeruzsálemben lakott.
Ezért is ment oda Jézus a tanítványaival nagyon sokszor,
és alkalmanként még az ott lévő, számtalan barlang
egyikében is éjszakáztak.
Közismert volt már az egyiptomi kultúrában is,
hogy az olajfának az olaja nem csupán táplálék,
és nem csupán fényt adó nyersanyag, hanem rendkívül jó sebgyógyító is,
gyógyhatása is van, hiszen ezért is alkalmazták
különböző akkori operációknál, sebek gyógyításánál,
hiszen az "irgalmas szamaritánus" történetéből is látjuk, hogy bort,
és olajat öntött az illető a sérültnek a sebébe.
Pontosan ezért, a gyógyhatása miatt.
Ugyanakkor, olajfa mint szimbólum, jelentette az áldást,
és elsősorban a küldetést.
(zene)
- "És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék,
és bíbor köntöst adának reá.
És mondának: Üdvöz légy zsidók királya!
És arcul csapdossák vala őt".
(zene)
- Maga az a tény, hogy Jézust tövissel megkoronázták,
vagy megkoszorúzták - mondhatjuk bárhogy -,
a görögben: "Stephanon ex acanthon",
ez annyit jelent, hogy "tövissel koronázták".
Most, hogy a tövissel, ez valójában növényt jelent,
vagy egy növénynek a nevét jelenti, amire a református szakértők
gondolnak például, hogy a jelenlegi Acanthus növény,
amelyik egy rendkívül szúrós levelű, és elképzelhető végül is,
hogy belőle koronát lehet készíteni, hogy esetleg abból volt.
Vagy pedig egyszerűen csak általános értelemben a tövist jelölték vele,
ami nagyon gyakori volt a görög irodalomban,
és a görög szakkönyvekben is.
Acanthus alatt általában bármilyen tövist érthettek.
Tehát, itt van a talány előttünk, hogy most valójában
mi is ez a bizonyos koszorú?
Meg kellene nézni, hogy akkor, Jeruzsálem környékén,
mi volt az a növény, amiből könnyen koszorút lehetett készíteni?
Hát, itt megint nagyon sok változat van.
Harminc növény jön körülbelül szóba a szakemberek szerint.
Ebből nagyjából háromra redukálódik a jelenlegi,
a zsidótövis, a szírtövis, és a szúrós vérfű.
Ez a három az, amelyiket általában tartanak.
Mind a háromnak van mellette szóló érve, ellene szóló érve.
Mindenesetre a jelenlegi álláspont a zsidó krisztustövis
még talán a legvalószínűbb, de nyugodtan nyitva hagyhatjuk
a másfelé néző elméleteket, és véleményeket is.
Mert hiszen Izrael földjén akkor is, és most is számtalan akácia féle,
számtalan tüskés, legalább 120 olyan tüskés növény él, és élt,
amelyből nyugodtan lehetett koszorút fonni.
Még egy probléma áll fönn, hogy sapkakorona,
vagy sapkakoszorú készült-e, vagy pedig csak a fején körbe-körbe?
Támpontot nyújt a "torinói lepel" például, amelyiknek a fején
nemcsak a körbe homlokán, hanem mindenhol,
a fejtetőn is tele van sebekkel, tehát ez is arra mutat,
hogy valószínűleg ilyen sapkakoszorút készíthettek tövisből
Jézusnak a fejére.
- "A torinói Szent János székesegyházban őrzött
lenvászon lepel a legenda szerint Jézus halotti leple volt.
Megkínzott testének lenyomatával, vérének, verejtékének foltjaival".
(zene)
"És miután megcsúfolák, elvivék, hogy megfeszítsék őt.
Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel,
akit Simonnak hívnak vala, ezt kényszeríték,
hogy vigye az ő keresztjét".
(zene)
- Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a keresztfa olajfából volt.
Természetesen, mivel hogy az olajfák hegyén indult az esemény,
és ott az egész környéken rengeteg sok olajfa volt.
Ez azonban szakszemmel nézve rendkívül valószínűtlen,
hiszen az olajfának szinte minden része göcsörtös, girbe-gurba,
és ebből egy egyenes oszlopot kivágni, szinte lehetetlen.
Ezért aztán már a "Mózesi könyvek"-ben olvasott olajfáról is
szakembereknek az a véleménye, hogy ez inkább az ott élő,
és nálunk is ismert ezüstfa, amelyiket össze szokták keverni
az olajfával, hiszen ennek törzse sokkal egyenesebb,
és sokkal alkalmasabb ilyen oszlopok kivágására.
A legvalószínűbb az, hogy aleppói fenyőből készült,
hiszen ezt használták akkor, nemcsak épületfának,
hanem részben kivégzéseknél, részben oszlopfának.
Tudni kell, hogy a keresztre feszítés, maga a kivégzés,
a legkegyetlenebb módszer, amit a perzsáktól vettek át a rómaiak,
a zsidóknál ez ismeretlen volt.
A rómaiaknál is csak a rabszolgákat, és a nem római polgárokat lehetett
így kivégezni, és rendkívül kínos, és szenvedéssel teli halálnem,
mert egy izombénulás folytán egy görcsös fulladásos halállal végződik,
és éppen ezért használtak a főoszlopon egy lábtartót is,
mint ahogy Jézusnál is ezt látjuk, hogy így hosszabban,
és valamennyivel tovább történjen ez a szenvedés.
(zene)
-"M. S. mester megrendítő oltárképén ismerős fából van
a hántolatlan kereszt".
- Szinte egyértelmű, hogy ez bükkfa. Annál is inkább, mivel felvidéki
a festő, és a Felvidéken óriási tömegekben van,
és a legközönségesebb fa a bükkfa. Egyszerűbb volt ezt a fát alkalmazni,
hiszen az udvarában, és az erdőben számtalan helyen látott.
Most a Szentföldön ugyanilyen szerepet töltött be az aleppói fenyő,
mint itt nálunk a bükkfa.
- "És mikor eljutának arra a helyre, melyet Golgotának,
azaz Koponya hegyének neveznek, megfeszíték őt.
Egy pedig az ott állók közül odafutamodván, egy szivacsot vőn
és megtöltvén ecettel, és egy nádszálra tűzvén inni ad vala néki."
- Ezt ecetes szivacsnak mondja, mind a, mindegyik evangélista,
és ez valószínű is, mert ismeretes, hogy a korabeli római katonák
abban a nagy melegben mindig vittek magukkal kis edényben
ilyen savanyodott bort, ecetes bornak mondanánk ma, de akkor még
erjesztéses módszerrel csinálták borból az ecetet.
Valójában ilyen savanyú bor lehetett, és evvel a savanyú borral
itathatták át valószínűleg ezt a szivacsot,
és azt nyújtották föl Jézusnak.
Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy Jézus a hét szava közül,
ismeretes, hogy azt mondta, hogy "Szomjúhozom".
Ez teljesen tökéletesen biológiailag is igaz, mert ebben a haláltusában
egy alapvetően jelentkező belső igény a szomjúság,
és ennek az enyhítésére nyújthatta föl ez a bizonyos katona.
Egyébként ez szokás is volt, már csak azért is,
hogy a szenvedését meghosszabbítsák az illetőnek.
Azért is szokták így fölnyújtani, a szomjúságát egy kicsit enyhíteni.
Ugyanakkor viszont a száj kiszáradása folytán ez az ecetes, savanyú lé
egy maró hatást is előidéz. Tehát, részben fájdalmas is ez,
nem csupáncsak szomjoltó ez a szivacs.
- "Idősebb Lucas Cranach német mester képének hátterében különös fa áll".
- Ez a fa a cédrusfa. Ez jelképezi azt a királyi, kiemelkedő,
és különleges személyiséget, hiszen, ha figyelembe vesszük,
hogy a cédrus, az csak az "Ószövetségben" szerepel,
ott nagyon sokszor, de "Újszövetségben"
egyetlen egyszer sem, ugyanakkor az "Ószövetség" céloz arra,
hogy ez a cédrus az eljövendő Messiásnak a szimbóluma,
és ezen a festményen éppen ez a bizonyos,
eljött Messiás látható a jelképével, a mögötte álló cédrussal.
A cédrus, mivel német festőről van szó, valószínűleg
az atlanti cédrus, ott valószínűleg egy ültetett kertben fordult elő,
és a festő ezt láthatta.
(zene)
Valójában a szimbólum a "Szentírás"-ban
libanoni cédrusra vonatkozik, amelyik a Libanon-hegységben
nagy erdőségeket alkotott.
Ma már csak egy nagyon kis védett természetvédelmi
területen találhatók, de a törökországi hegyekben
még elég nagy erdők találhatók belőle, melyek szintén
ma már védettek. Maga ez a növény rendkívül impozáns
vízszintes ágaival. Hiszen a Csontváry festményéről is ismerjük.
Jelképezi azt a különleges emberi személyiséget,
amelyik Jézusban testesült meg.
(zene)
- "Eljöve pedig Nikodémusz is, hozván mirhából
és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe
illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni."
- Jézus testének a levétele nagyon sürgős volt, mert így is
el voltak késve ünnep előtt, erre a "Szentírás" sorai is utalnak.
És még Arimathiai József lement elkérni Jézus testét, visszajött
és közben már, tudjuk, hogy hat óra felé már a másik nap,
az ünnepnap kezdődött, tehát addig nekik el kellett tüntetni a testet,
ezért szinte biztos, hogy egy rendes temetést nem tudtak rendezni.
Ilyenkor, ilyen esetekben, amikor a temetés egy külön
ünnepélyes keretekben történik, máskor is azt csinálták,
hogy fűszerkeverékekkel együtt lepelbe göngyölték, és az ünnepek
elmúltával, vagy később a nagy ceremóniánál történt a testnek
a különböző módon előkészítése.
Magában a "Szentírás"-ban is azt látjuk, hogy fűszerekkel,
fűszerek keverékével lepelbe göngyölte,
ahogy zsidó temetésben szokásos. Szinte biztos, hogy száraz
őrleményeket használtak föl, szárított növényi keverékről van szó,
amely növényi keverék, le is írja, mirha, és aloe növényekből alakult.
Ismeretes, hogy ezekből inkább olajat szoktak készíteni.
Mirha ugyanis, akár indiai, akár arab, akár afrikai eredetű,
kétféle formában is forgalomba kerül. Részben szilárd, ilyen gyanta
formában, amit őrlemény módján használnak, részben pedig
a növénynek a száraz, megszárított keverékében. Aloe ugyancsak egy
liliomféle, ami vastag, pozsgás leveleiből megvágják, megvágva
csöpögteti ki a levét, és ez a lé olajjal, különböző olajokkal
és fűszerekkel keverve adja a aloe-olajat.
Ugyanakkor meg is száríthatják ezt a levelet, és részben őrölve,
részben törve, részben darálva, mint fűszerkeverék,
száraz keverék is forgalomba kerülhet. Valószínű, hogy erről
lehetett itt szó. Ha a torinói leplet elfogadjuk, mint természettudományos
bizonyítékot, az egyértelműen igazolja, hogy semmiféle kenésről
itt szó se lehetett, mert erre nyom nem mutat.
Ez a fűszerkeverék, ez arra volt jó, hogy a testnek a különböző nedveit
föligya, fölitassa szinte, és megkonzerválja addig,
ameddig a temetés elkövetkezik. Ilyenkor a rendes temetésnél
lemossák a testet, és bekenik különböző olajokkal,
begöngyölik újra. Maga ez a kenőcs, amelyik szerepel egyébként
a "Szentírás"-ban másik helyen, hiszen olvassuk, hogy Jézus lábát
megkenték, hajára öntötte az olajat, nagyon drága olajat.
Most ezek az olajok szimbolikus tartalmúak is ebben az esetben,
méghozzá Jézus temetésének a szimbólumai, és ezért maga a mirha,
és az ilyen halott kenésre szolgáló olaj
jelképezi magát Jézus áldozatát is.
Most ezek a szimbólumok, amikről most szó volt,
nem csupán azért vannak, mert természettudományos érdekességek,
hanem elsősorban azért, hogy arra mutassanak, akit szimbolizálnak.
És hogy ha erre a személyre, erre a valakire tekintünk,
akit ezek a növények, ezek a növényi termékek vesznek körül,
és akinek az életében ez szerepel,
akkor végső soron maga a szimbólum, és maga a növény is
elérte azt a célt, amit a szentíró szándékozott, hogy arra a valakire
irányítson minket, aki eljött értünk, meghalt,
és elhozta az új életet a feltámadásával.