Alakulások

Közel harminc év novellatermésének legjavát foglalja magába Mészöly Miklós kötete; legkorábbi elbeszélése 1942-ben keletkezett, az utolsó 72-ben. A kötetben vannak kisregények, elbeszélések, groteszk történetek, mesék, pillanatképek. A hangvétel gazdag; az írások hangütése is, jellege is nagy átalakuláson ment keresztül az évek során. Mi az, ami mégis azonos maradt, mi foglalkoztatja Mészölyt? Az ember természetrajza – a legkülönfélébb embereké –, magatartás és viselkedésformák. Az alkalmazkodásra való képesség. A megbúvó komisz ösztönök s az ellenük vívott harc. Az a keserű megalázottság, szégyen, ami az emberben – a nagyjából emberben is feltámad egy időre, ha alulmarad ebben a küzdelemben. A szerelem szépsége és csapdája. A magány szorítása. Indulat és ráció gyakran ellentétes irányú mozgása. „Mészöly – írta többek között tanulmányában egyik legavatottab ismerője, Béládi Miklós – az elsők között próbálkozott a magyar elbeszélés határainak kitágításával; az irreális, groteszk, abszurd elemek fölhasználásával; egy jelentésekkel, utalásokkal telített, összetett ábrázolási módszer kikísérletezésével… Novelláiban a részletek nem a magáról értetődő logika közvetlenségével fűződnek egymáshoz. Az írói figyelem ide-oda kalandozik; a tárgyi világ leírását váratlanul a legbensőbb lélekrezdülések rajza követi, az aprólékoskodóan szabatos környezettanulmányt titok lebegi körül, az írói figyelem ide-oda vibrál közeli és távoli, életteli és elvont között. E novellák világvíziója azt sugallja, hogy az egyéni sors mindennapi és véletlen helyzetei elrendelten érintkeznek a külvilág embertől függetlennek és fölfoghatatlannak tetsző törvényeivel. Mészöly ezt a fölfoghatatlanságot igyekszik élővé, azaz mégis megfoghatóvá tenni.”