Egy asszony elindul

A háború után romokban heverő Budapesten lassan újra megindul az élet. Bangáné két gyerekével együtt visszatér pesti lakásába, és miután férje hadifogságban van, munkát vállal egy gyárban.

Sajnos nagyon felemás értékű film, pedig sokkal jobb is lehetett volna (igaz, talán nem a magyar történelem és filmkészítés egyik legsötétebb időszakában). A háború utáni nyomor és élni akarás ábrázolása viszonylag jó, bár torz abból a szempontból, hogy nagyon is fekete-fehér "sablonokban" mutatják be a szegényebbek és a gazdagabbak életszínvonala közötti különbséget (illetve nem tudtak semlegesek maradni ebben a kérdésben, sőt: a látásmód szándékos sarkításáról beszélhetünk). Nagyon is érezhető az átpolitizáltság, az ideológiai töltet, hiszen kizárólag a baloldali gondolkodású emberek a jófiúk, a "régi rendszerhez" tartozókat szinte kivétel nélkül rossznak állítják be, közülük - illetve az értelmiség tagjai közül - csak azok a jók, akik "ráébrednek" arra, hogy Magyarországon hűdeszuper az élet, és hogy nekik is be kell állniuk a munkásság soraiba. (Persze azért a film azt sugallja, hogy az "átállt" értelmiségieket megbecsüli az új rendszer, viszont tudjuk, hogy a valóságban nem egészen így volt, gondoljunk a kitelepítettekre, a koncepciós perekben elítéltekre, azokra, akiket ellehetetlenítettek vagy belső/külső száműzetésbe kényszerítettek csupán.