Senilità

Trieszt, 1927. Emilio, a harmincas évei végén járó agglegény, hivatalnok és hobbiból írogató álmodozó, biztonságos polgári otthona rejtekében egy romantikus regénybeli nagy szenvedélyről ábrándozik, amit felelősségvállalás nélkül átélhet. Amikor találkozik a fiatal Angiolinával, álma megvalósulni látszik: a lányt naivnak, derűsnek, életvidámnak és elragadónak tartja, tudomást sem véve a könnyelműségéről és ledérségéről terjengő pletykákról. A viszony fokozatosan gyötrelmes megszállottságba fordul, mert Emilio nem képes leküzdeni beteges féltékenységét, miközben a magánytól és az idő előtti öregedés, ernyedtség sivárságától retteg. Ezzel párhuzamosan egy másik, nem kevésbé mély, de észrevétlen szerelem is alakul Emilio nővére és legjobb barátja között.
Italo Svevo regénye a XIX. század utolsó éveiben jelent meg. Bolognini harminc évvel későbbre tette át a cselekményt, az esős, szeles, félhomályos és barátságtalan északi kikötővárosba, Triesztbe, ami tökéletes hátteret biztosít a történetnek. Armando Nannuzzi csodálatos, egyszerű képein a sötét ligetek, esőáztatta széles terek, antik szobabelsők a hétköznapok gépies rutinjába fulladó örökös bezártságának hangulatát árasztják. A rendező kiváló érzékkel választott színészeket; Angiolina szerepét mintha egyenesen Claudia Cardinale számára írták volna, aki legalább olyan szép, mint amilyen tehetséges. A korban divatos bubifrizurájával, eperajkaival és igéző, hatalmas sötét szemeivel bármelyik húszas évekbeli filmdívát kenterbe veri.
A Senilità méltatlanul elfeledett film: egy jó rendező pályájának jelentős, szép és komoly darabja.