Dom Durakov

Andrej Koncsalovszkij igen attraktív filmográfiával rendelkezik. Filmtörténeti szempontból egészen kivételes darabok, valamint voltaképpen egyértelműen „kommersz” alkotások váltakozása jellemzi munkásságát. Együtt dolgozott Tarkovszkijjal (Iván gyermekkora, Andrej Rubljov), 1965-ben bemutatta a Velencei Filmfesztiválon díjazott Első tanítót, odaát a tengerentúlon berobbant az Oscar-os és Golden Globe-os Szökevényvonattal, és leforgatta a számunkra (Odeonosoknak) nagyon kedves Legbelsőbb köröket is. Ez az impozáns lista azonban úgy teljes, ha megemlítjük a Tango és Cash-t, vagy az Országúti vagányokat is. Láthatjuk tehát, hogy Koncsalovszkij minden műfajban otthonos, és most - nagy örömünkre - visszatért a hazai vizekhez, mivel az Őrültek háza egy minden szempontból szláv mentalitású, igazi orosz mozi. A megtörtént események alapján írt forgatókönyv ezúttal is a rendező munkája. A film az 1996-os csecsen háború idején játszódik, egy mindentől távollévő elmegyógyintézetben, ahonnan a személyzet az egyre közelgő fegyverropogástól való félelmében elmenekül, s magára hagyja az ápoltakat. Először a csecsenek - majd később az oroszok - szállják meg az intézményt, s a háború őrületében és zűrzavarában valamiféle furcsa, tiszteleten alapuló, már-már bensőséges kapcsolat alakul ki a betegek és a katonák között. Janna, a bentlakók őrangyala és kedvence pedig elhatározza, hogy feladja képzeletbeli jegyességét Bryan Adams-szel, és feleségül megy az egyik csecsenhez…
A szereplőkről érdemes tudni, hogy nagy részük valóban elmegyógyintézeti ápolt, de a remek színészvezetés és rendezés miatt abszolút felesleges latolgatni, hogy ki a profi, és ki az „amatőr”. Jannát Julija Viszockaja alakítja (aki a való életben Koncsalovszkij felesége), álmainak hercege pedig igazándiból is Bryan Adams.
Az őrültek háza sajnos nem aratott osztatlan sikert hazájában. Pedig Koncsalovszkij szándékai egyértelműek voltak: „Én a kinti világ hatlmas őrületét próbáltam megmutatni egy soknemzetiségű, beteges mikrokozmoszban. Mindazt, ami bent, a falak között történik, tragikomédiaként ábrázoltam, miközben kint oroszok és csecsenek ölik-pusztítják egymást.”
Mi azonban bátran örülhetünk ennek a szép, irodalmi filmnek, amelyet a rendező a Száll a kakukk fészkére orosz kistestvérének szánt…