Snack Bar Budapest

Tinto Brass a művészies meglátású (rosszmájúak szerint fenékcentrikus) sexploitation-ök művelőjeként ismert. Tény, hogy nem sok filmje nélkülözi az erotikát, a jelen darab sem, mégis kilóg a sorból, több okból is:
1. Mások a tónusok, mint Brass 80-as, 90-es évekbeli filmjeiben, ahol még akár háborús körülmények között is az életvidámság, a szexualitás, az örömkeresés uralja a főhősöket. Ez a film hideg-kékes, noir-os, thriller-szerű, melankolikus. Mivel az erotikus elemek nem nyomják el a bűnügyi szálat, nem éreztem volna jogosnak a "sexploitation" polcra tenni.
2. Először és utoljára dolgozott a rendező Alessio Gelsini operatőrrel - ezt sajnálhatjuk, mert a képi világ bizony nem lett csúnya.
3. Nem utolsó sorban: készült hozzá magyar szinkron! Saját VHS-felvételem a Filmmúzeum műsoráról az Úr 2007. évéből, azóta szerintem az égvilágon sehol nem adták le. Ha valaki a szinkront egy szép rippel összepasszintaná, én nem állok ellen.
Az Ügyvéd (Giancarlo Giannini, jól viszi a hátán a filmet) képe szerepelhetne a "kiégett" szónál az Olasz Értelmező Kéziszótárban, nincs már a jogi pályán (eltiltották onnan), az alvilágnak dolgozik. Üzlettársa (főnöke?) tudta nélkül osztoznak annak barátnőjén (Raffaella Baracchi, Miss Italia 1983), akit most épp abortuszra kísér egy tengerparti klinikára. Amíg Milena befekszik a műintézménybe, le kell zavarnia egy megbeszélést a helyi, kissé zöldfülű bandavezérrel.
Az ifjú Molekula(Francois Négret, kitűnő karakter) furcsa lélek, nagyra törő városfejlesztési elképzelésekkel, aki egyből rokonszenvet érez az Ügyvéd iránt, méltó szellemi partnernek tekinti és megpróbálja rávenni, hogy inkább neki dolgozzon. Váratlanul bonyolítja a helyzetet, hogy az Ügyvéd a Snack Bar Budapest-ben szállt meg, továbbá a hiperaktív prosti, Carla (Valentine Demy) és a felbukkanó üzlettárs, Sapo (Philippe Léotard) is színesítik a palettát. Eközben az egész város a futóbajnok Faffo hazaérkezését várja.