Sitiprinc

„Hogy mit is jelent ez a si-ti-princ? Hol is kezdjem… Hogy is mondják? Az ember vagy megszokik, vagy megszökik. Na, most én inkább mindég az utóbbit választottam, csak hogy itt a börtönben komoly a strázsa… Maradt a másik. De ha már szoktatás, szokjon a másik, mondom magamnak. Mikor bekerül az ember, az elején magánzárkát adnak… Na, mondom, csak nem unatkozom. Rákezdtem csak úgy magamban, de hangosan azt a sokféle emberes beszédet. Hát összegyülekeztek az őrök, még hívták az elöljárókat is. Csak úgy bámultak. Aztán már ment minden, mint a karikacsapás. Megkaptam mindent mi szem szájnak ingere, papírt, tollat, hogy írjam le az életem. Apámról nem tudok semmit, bárki lehetett. Anyám nem akarta, hogy megszülessek, dugdosgatott is egy ideig a világ elől. Aztán úgy hatéves lehettem, mikor egy cigányasszony jósolt – anyámnak halált, nekem kalandos életet –, jóslata bevált, és bármily furcsa is, ez a cigányasszony lett az én igaz anyám.” Egy vásári mutatványos – Horváth Rudolf alias Sitiprinc – kocsijával vándorol közöttünk falvakon és városokon át, életének bábujai mögé bújva, – hol cigány, hol magyar, hol szőke, hol fekete, hol rabló, hol pandúr – és mesél magáról, aki mindenki volt és mégis senki.