Crimson Bat, The Blind Swordswoman ( Mekura no oichi monogatari: Makkana nagaradori )

Egy menekülő családtól lemaradó kislány megvakul a közelben lecsapó villám miatt. Valószínűleg elpusztulna, ám egy jó útra tért jakuza neveli mindaddig, amíg a múltja a vesztébe nem sodorja. Egy vándorló ronin menti meg az ifjú lányt, aki felismeri a különleges képességeit, és megtanítja vívni. Óvja ugyan a kardrántástól, de a tanítvány a vártnál hamarabb kényszerül alkalmazni a tudását. Miközben lankadatlanul keresi az elveszett családját és a nevelőapja gyilkosait, egészen váratlanul bukkannak föl a múlt emlékei...

Léteznek olyan alkotások, amelyek egy-egy nemzedéknek meghatározó moziélményt jelentenek, igazi kultuszfilmekké válnak. Az okok igencsak különbözőek lehetnek, így maguk a filmek is. Még az sem biztos, hogy a legmagasabb esztétikai kategóriába sorolnák őket a hivatásos ítészek, de ez a rajongótábort egy cseppet sem szokta zavarni. Az itt ismertetésre kerülő filmről nyugodtan ki merem jelenteni, a 70-es években megszerzett hírneve máig töretlen az idősebb korosztály szemében. Az eredeti címet elhagyva (amely a bíborszínű kardhüvelyre utalt), nálunk végül A KARDFORGATÓNŐ címmel indult el hódító útjára.

Menekülő család rohan a viharos éjszakában, s egy kislány lemarad. Villám csap le, megvakul. A pusztulásra ítélt gyermeket egy jó útra tért jakuza neveli addig, amíg a múltja a vesztébe nem sodorja. Egy vándorló ronin menti meg az ifjú hölgyet, aki felismeri a különleges képességeit, és megtanítja vívni. Oichi esküt tesz, hogy a jótettekért viszonzásul csak igaz ügyért húz kardot, amire a vártnál hamarabb kényszerül. Közben lankadatlanul keresi az elveszett családját és a nevelőapja gyilkosait. A megoldás nem várt módon közelít, s halálos veszélyt rejt. A lány olyan döntésre kényszerül, ami az egész további életét meghatározza…
A szocializmus idején az állami cenzúra gondosan ügyelt arra, hogy semmi ne zavarja a moziba járók csendes unalmát. Néha viszont át-átcsúsztak olyan filmek, amelyekről a nagytekintélyű elvtárs-urak nem gyanították, hogy elemi erejűek lehetnek. A Sochiku filmje valahogy kikerülte a vigyázó tekinteteket, bejutott a magyar mozikba és nagyot durrant, hogy mai szófordulattal éljek. Akkorát, hogy kínos lett volna simán betiltani, mert bár a leglehetetlenebb időpontokban és helyeken tűzték műsorra, csak protekcióval lehetett rá jegyet keríteni. (Nota bene: A piacgazdaságból ízelítőt kaphattunk, erről gondoskodtak a jegyüzérek.) A „KARDFORGATÓNŐ” a vetítési jogok lejártáig töretlen diadallal folytatta az útját, melyhez Kudo Eiichi valószínűleg szintén véletlenül átcsúszott mozija társult, a HALÁL ERŐDJE (Fort of Death). Ez a két mozi az akkori fiatalabb korosztály számára megalapozta a japán filmművészet megdönthetetlen tekintélyét, pedig az igazi nagy alkotások (még) nem kerültek forgalmazásra.