Innocence

Az Innocence című film egy hosszan kifejtett lenyűgöző szimbólum. Gyakorlatilag történet és hősök nélkül arról az érzésről szól, hogy mit jelent kislányból nagylánnyá válni. Nagyszerű képekkel fantasztikus atmoszférát teremt, meseország kapuján kopogtat a Pubertás.

Az Innocence egy sohasem létezett világban játszódik, olyanban, ami egyszerre vonzó és ijesztő egy kislánynak. Egy hatalmas kertben kis házak vannak. Mindegyik házban néhány kislány lakik, egy-egy év korkülönbség van köztük. Minden év végén pántlikát cserélnek, a hajukat befogó szalagocskákkal a korukat jelölik. A menstruálni kezdő legidősebbek mindig örökre eltűnnek, és helyükre mindig egy új legfiatalabb érkezik. A lányokat ősz hajú nénik szolgálják ki, csöndesek, nem szólnak szinte soha egy szót sem. A lányok napközben vagy biológia órára járnak, vagy pedig balettozni tanulnak. Két halk szavú, kedves de szigorú tanárnő foglalkozik velük. Mindegyik kislánynak fehér blúza és fehér rövid szoknyája van. Sokat játszanak és van egy tavacska is. A kertben egy kiserdő is van.
E statikus mesevilágban a film két órájában nem bonyolódik sztori. Néhány titokra lassan fény derül ugyan, de e irracionális meseország belső szabályain kívül semmit tudunk meg. A bugyiban fürdőző kislányok, a nagy balettelőadásra egész nap készülődő kislányok, az egymást cirógató vagy vesszővel ütlegelő kislányok világa egy pedofil paradicsomra emlékeztet, de szerencsére ilyesmiről itt szó sincs. Ez a világ a gyermeklányok szimbóluma. Szigorú szabályok, játék és egy ismeretlen nagy erdő, amiben Hófehérkékként gyalogolnak, izgulva, mi lesz ha megnőnek és kikerülnek a farkasok közé. Valamire készülnek egész életükben, ami összefügg a testükkel (szépen kell balettozni benne) de nem tudják hogy ez pontosan mit is jelent. Erről nem szabad beszélni. Sok izgalmas dolog titok, de közben az önfeledt játék foglalja el idejük nagy részét.
A kert egyszerre félelmetes, mert tele van érthetetlen szabállyal, de biztonságos is, mert minden mindig ugyanazon rituálé szerint működik. Ez nem a bentlakásos intézetek tipikus gyerekfilmje. Nem a belső viszonyok és a kis személyiségek drámáját követjük. A kapcsolatokról csak annyi derül ki, hogy a legkisebb kislányok mindig a legidősebbekhez bújnak, és amikor eljön az újév, és az addigi legkisebb helyére egy még kisebb jön, akkor a pozícióját elvesztett féltékeny lesz. Ennyi a személyes vonal, ez is inkább általánosítva jelenik meg.

Az egész film szimbólumok sorozata tehát. Nem konkrét gyerekekről szól, hanem a gyerekkor élményét magyarázza, nagyon érzékletes képeken keresztül. Szembesülés a halállal, a játékkal és a versennyel, mind elvont fogalmak magyarázataiként jelennek meg egy-egy jelenetben. Visszafogott és csöndes film, miközben a titokzatosság végig olyan feszültségben tartja a nézőt, mintha jól szerkesztett krimit nézne. Kizárólag hangulatokkal hat ez a film, idézve a legjobb mesefilmeket és thrillereket egyaránt.
A két óra alatt a néző megérti, hogy mit jelent kislánynak lenni. Mit jelent várni az ivarérést, aminek következményei és lényege beláthatatlan titok. Mit jelent a játék-tanulás kényelmes ritmusa mellett tudni, hogy valami életbevágóan fontos megváltoztat egyszer majd mindent. Nagyszerű film, érdemes valahogy hozzájutni.