Salaam Cinema

"- A figyelmüket kérem. Már elkezdtük a forgatást. A mozi százéves évfordulójára csináljuk ezt a filmet, azokról, akik filmszínészek szeretnének lenni, és önök közül sokan benne lesznek. Azért vannak itt, mert látták a hirdetést az újságban. De túl sokan vannak, maradjanak a sorban. Körülbelül százat fogunk kiválasztani önök közül. Néhányan önök közül főszerepet kapnak. Önök lesznek a szereplői és a témája is a filmnek.
Nagy embersokaság tülekszik a filmstúdió előtt, hozzájuk intézi szavait, szócsövön, az egyik segédrendező. Ahogy a nyitóképben egy személygépkocsi, tetején ülő operatőrrel, végighajt lassan az ott még viszonylag rendezetten várakozók előtt, valami diadalmas zene szól, egyre hangosabban. Aztán a zene helyét zsivajgás veszi át; mennél beljebb jutunk, annál elképesztőbb a tömeg. De még itt is van a dologban valami euforikus – mintha csak Kafka Oklahoma- világszínházát látnánk. Minden ember szerepet keres, vagy, legalábbis, szereplő szeretne lenni, mondja az iráni rendező Salaam cinema című filmje.
Aztán a tömeg betöri a kaput, s az udvaron a teljes rendezetlenség képe tárul elénk.
- Óvatosan! Még megölik egymást!
Mohsen Makhmalbaf azonban – ő maga játssza saját filmjében a rendezőt – úrrá lesz a helyzeten. A szereplőválogatással – hozzá már csak egyesével vagy néhány fős csoportokban lehet bejutni – elemeire bontja a zavarodottan tomboló keleti tömeget: perzsa nőkre és férfiakra. Valamennyien rokonszenvesek. A rendező a problematikus, Mohsen Makhmalbaf maga. Fafejű, manipulatív figura – ilyent alakít, legalábbis: mintha csak azt próbálná a szánkba rágni, hogy ő mint rendező ilyen. Felfoghatatlanul primitív módszerekkel próbál színészt faragni belőlük. Tízig számol, aki ezalatt nem képes könnyekre fakadni, nem alkalmas színésznek. Buta egzecíroztatásokkal alázza meg őket, és közben úgy tesz, mintha ebben valami magasabb elgondolás vezetné. Az egész válogatást gondosan filmezik, és aztán ez lesz a film, ők így voltak színészek, tovább játszania már senkinek se kell. Arcképgyűjtemény, politikai tanmese? A kezdeti eufóriából semmi sem maradt, csak egy kevéssé vonzó teoréma – amelyet, furcsa módon, mégsem tudunk feledni."
(Karátson Gábor / Filmvilág)